betöltés folyamatban...

Női kosár NB I: erősödtek a Sopron kihívói – pénteken rajt

2018.09.27. - 12:23

Az elmúlt évtizedek talán legkiegyenlítettebb idényét játszhatják a csapatok az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokságban, amelyben nincs egyértelműen első számú bajnokesélyes.

Tavaly könnyebb dolgunk volt, és minden bizonnyal a bajnok Sopron Basketnek is. Egy évvel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon azt fejtegettük, hogy a címvédő soproniak trónját nem fenyegeti nagy veszély, s minden bizonnyal megszerzik a klub 12. bajnoki címét. Ezt arra alapoztuk, hogy a zöld-sárgák kerete annyival erősebb volt a közvetlen vetélytársakénál, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy párharc során valamelyik csapat háromszor is legyőzze őket.

Igazunk is lett, mert ugyan az első számú kihívó, a Szekszárd a Magyar Kupa soproni fináléjában megverte a hazaiakat, a bajnoki döntőben a címvédő 3–0-s sikerét jegyezhettük fel. Az előző négy idényt bajnoki arannyal záró Sopronnak alighanem sokkal nehezebb dolga lesz most, ugyanis úgy tűnik, nemcsak egy, hanem két kihívóval kell megküzdenie.

KÉNYSZERŰ VÁLTOZÁSOK A BAJNOKNÁL

ARANY UTÁN EZÜST 
Tavaly megnyerte, idén második lett a jekatyerinburgi UGMK-kupán a Sopron Basket női kosárlabdacsapata, amely a négycsapatos torna döntőjében a hazaiaktól kapott ki. Török Zoltán röviden úgy jellemezte az oroszországi túrát, hogy „nagyon hasznos volt, hiszen két kemény meccset játszott a csapat”. 
UGMK-KUPA, JEKATYERINBURG
Döntő: UGMK Jekatyerinburg (orosz)–Sopron Basket 68–56 
(12–15, 18–16, 22–13, 16–12). Legjobb dobók: Vagyejeva 22, Beljakova 14/9, ill. Crvendakics 13, Zahui 11

Az Euroligában minden idők legeredményesebb szereplését nyújtó együttes – a hazai rendezésű final fourban a Sopron szenzációs teljesítménnyel ezüstérmes lett – meglehetősen zaklatott átigazolási időszakot élt át: előbb kiderült, hogy vezérét minimum egy idényen át nélkülözni kénytelen, mert a szerb Európa-bajnok és olimpia bronzérmes Jelena Milovanovics gyermekáldás elé néz. Aztán Alaina Coates újraigazolása is meghiúsult, ugyanis az amerikai center máshogy értelmezte a szerződését, mint a klub, így kútba esett a visszatérése. Végül kiderült, hogy a szerb Tina Jovanovicsot meg kell műteni.

Török Zoltán ügyvezető persze nem esett kétségbe, s ismét előhúzott két klasszist a varázscilinderéből. A svéd Amanda Zahui az előző idényben az Euroliga és a cseh bajnokság harmadik legjobb pontszerzője volt, míg Candice Dupree kétszeres világbajnok az amerikai válogatottal és egyszeres WNBA-győztes a Phoenix Mercuryval – érkezett még a horvát Iva Cuzic-Sliskovic, aki addig marad, amíg Jovanovics fel nem épül.

Tekintve, hogy az amerikai-magyar Turner Yvonne, a spanyol Angela Salvadores és a szerb Alekszandra Crvendakics mellett a magyarok is maradtak, így is bombaerős a címvédő.

HARC A NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT

A győriek egyik új vezére az amerikai Lexie Brown (4) lehet (Fotó: Földi Imre)
TUDNIVALÓK 

Az oda-vissza vágós, 22 fordulós alapszakasz 2019. március 31-ig tart, utána a 9–12. helyezett csapatok körmérkőzéses rendszerben játszanak oda-vissza vágós alapon, az utolsó kiesik az NB I-ből. Az első nyolc helyen végző együttes a rájátszásba jut, a negyeddöntőben az 1–8., a 2–7., a 3–6. és a 4–5. helyezett kerül párba.

A negyeddöntő és az elődöntő, valamint a harmadik, az ötödik és hetedik helyért zajló párharc az egyik fél második, a döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart. A bajnoki rájátszás az április 1-jével induló héten kezdődik, a bajnoki finálé utolsó lehetséges játéknapja május 4. vagy 5. Az élvonal mérkőzéseit az M4 Sport csatorna tűzi műsorára.

Magyar Kupa nyolcas döntőjére várhatóan a március 1–3-i hétvégén kerül sor.

Ha nem is világklasszisokkal, kitűnő játékosokkal bővült a Szekszárd és a Győr is. Az előző két idényben bajnoki döntőig jutó, ám a Sopron ellen mindkétszer veszítő tolnaiak nemcsak megtartották a magyar gerincet és Erica McCallt, hanem minőségi külföldieket – a szerb Nevena Jovanovicsot, az ausztrál Abby Bishopot és a svéd Frida Eldebrinket – is tudtak szerződtetni. Ami azért is megsüvegelendő, mert csak október közepén derül ki, hogy bejutnak-e az Euroliga csoportkörébe (lásd keretes írásunkat).

Ami pedig a 2012-es bajnok Győrt illeti, a zöld-fehérek a csalódást keltő idény után bevásároltak, a bizalom megmaradt Sandro Orlando vezetőedző iránt, aki immár saját elképzelései szerint igazolt. Az olasz tréner az előző évadban menet közben vette át a szétesőben lévő együttest, amelyhez visszatért Raksányi Krisztina, míg az újak között olyan meghatározó légiósok vannak, mint a két amerikai, Lexie Brown és Reshanda Gray, valamint Krnjics Szara.

Ha az öltözőben egészséges hierarchia és együttműködés alakul ki, a Győrt potenciális bajnokesélyesnek kell tekintenünk.

KI FÉRKŐZIK A LEGJOBBAK MÖGÉ?

A LEGUTÓBBI TÍZ BAJNOK 
2008–2009: Sopron
2009–2010: MiZo-Pécs 2010
2010–2011: Sopron
2011–2012: Uni-Seat Győr
2012–2013: Sopron
2013–2014: PINKK-Pécsi 424
2014–2015: Sopron
2015–2016: Sopron
2016–2017: Sopron 
2017–2018: Sopron Basket 

Alaposan megerősödött a topcsapatok mögötti boly, a legjobb négy közé kerülésre szerintünk három klubnak is szinte ugyanannyi esélye van. A PEAC-Pécs, a Miskolc és a Zalaegerszeg is nagyon masszív együttesnek tűnik, az élcsapatoknak nem lesz egyszerű nyerniük egyikőjüknél sem. A baranyaiak a női szakágba 15 év után visszatérő Meszlényi Róbert vezetésével igyekeznek éremközelbe kerülni; a borsodiak Cziczás Lászlóban és a trénerhez hasonlóan Ceglédről igazolt játékosokban látják a javulás lehetőségét; míg a zalaiak a szülés után visszatérő Horti Dóra mellett négy légióst foglalkoztatnak abban a reményben, hogy bizonyítsák, az idei negyedik helyük nem a véletlen műve.

A négy fővárosi klub közül előreláthatóan a Csatának lesz sansza a nyolcba is bejutni. A mezőny alján négy szinte azonos képességű csapat küzd azért, hogy ne végezzen az utolsó helyen, vagyis ne essen ki a körmérkőzéses playout során – ezek a PINKK, a Vasas, a BEAC és az MTK.

ÍGY KEZDIK
A 8. FORDULÓBÓL ELŐRE HOZOTT MÉRKŐZÉS

Péntek, 18.00: Atomerőmű KSC Szekszárd–PINKK-Pécsi 424

AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA
Vasárnap

17.00: CMB Cargo-Uni Győr–Vasas Akadémia
18.00: Sopron Basket–VBW CEKK Cegléd
Október 3., szerda
18.00: Atomerőmű KSC Szekszárd–PEAC-Pécs
18.30: Aluinvent DVTK Miskolc–ZTE NKK
November 17., szombat
18.30:
 NKE-Csata–MTK Budapest
November 24., szombat
15.00: 
PINKK-Pécsi 424–ELTE BEAC Újbuda

NEMZETKÖZI NEHÉZSÉGEK

A magyar bajnokság végkimenetelét az Euroliga küzdelmei is befolyásolhatják. Hogy miért gondoljuk ezt? A tavasszal a Sopronnak a bajnokság nem, de a Magyar Kupa ráment arra, hogy figyelme megoszlott a hazai és a nemzetközi porond között. Ennek a Djokics Zseljko irányította Szekszárd örülhetett, amely a leghűségesebb városban ünnepelhette a kupasikert, ám a bajnokságban nem profitált legfőbb vetélytársa leterheltségéből, elvesztette a finálét.

Djokics Zseljko és Nevena Jovanovics bízik a KSC sikerében (Fotó: Koncz György)

Az előttünk álló idényben a Sopron biztosan főtáblás az Euroligában, a Szekszárdnak ehhez felül kellene múlnia a francia Lille-t. Ha sikerül, fontos tapasztalatokat és rutint szerezhet az elitsorozatban, ha nem, az Európa-kupa erőpróbái nem jelentenek majd annyi nehézséget, mint az Euroliga: lesz idő és lehetőség szépen összerakni a csapatot, és ez növelheti Nevena Jovanovicsék egyébként sem csekély esélyeit a bajnokságban.

AZ IDÉNY FELFEDEZETTJE LEHET
Angyal Barbara (Csata DSE)

Negyedik hely az U17-es világbajnokságon, harmadik az U18-as Európa-bajnokságon, az Eb-n beválasztották a torna legjobb ötösébe, és pontkirálynő is lett. Ő Angyal Barbara, aki pályafutása első élvonalbeli idényét kezdi el a Csata DSE színeiben, és fontos láncszeme lehet a legjobb nyolc közé igyekvő együttesnek. Angyal irányítóként szerepel, passzolni szeret és tud is, jó keze van, minden megvan ahhoz, hogy a nála három évvel idősebb Studer Ágnessel karöltve megoldja az egyes posztot nemzeti csapatunkban az elkövetkező tíz esztendőben. A Csatánál jó párost alkothat a 22 éves kora ellenére rutinos, válogatott Horváth Bernadettel.

AZ IDÉNY MEGLEPETÉSE LEHET
NKE-Csata DSE

A legendás edzőcsaládba született, még csupán 25 éves Tursics Krisztián irányította NKE-Csata DSE fennállása során először jutott fel az NB I-be, ám rögtön megcélozza a legjobb nyolc közé kerülést, amire van is esélye. A fentebb dicsért Angyal és Horváth mellett az ifjú mester rendelkezésére áll többek között Nagy-Bujdosó Nóra, két jó képességű amerikai játékos, Kelley Austria és Kelsey Lang, no meg Lelik Réka. A csapat az előszezonban háromszor is megmérkőzött a Magyar Kupa-győztes Atomerőmű KSC Szekszárddal, egyszer le is győzte, ami kezdésnek reményt keltő. Az éles találkozók persze mások lesznek, Nagy-Bujdosóra másodedzőként is fontos szerep hárulhat, hogy istápolja a fiatalokat.

AZ IDÉNY VISSZATÉRŐJE LEHET

Horti Dóra (ZTE NKK)

A magyar válogatott korábbi nagyszerű centere legutóbb 2016 tavaszán játszott hivatalos mérkőzést az Aluinvent DVTK Miskolcban, amikor a Szekszárd elleni negyeddöntő harmadik mérkőzésén elszakadt a keresztszalagja. Azóta gyermeke született, és mivel férje, Szabó Zsolt a Zalakerámia ZTE KK-t erősíti, kézenfekvő volt, hogy a ZTE NKK-hoz menjen le edzeni.

A következő idényben már a keret tagjaként számítanak a háromszoros magyar bajnok játékosra, aki tapasztalatával és kimagasló képességeivel segíthet, hogy az egerszegiek ismét versenyben legyenek az elődöntőért. 

 

 

forrás: www.nemzetisport.hu